Az album kiadását támogatta a Nemzeti Kulturális Alap 

Szabadkéz Kft. 2011 www.szabadkez.hu

Sajtó vélemény

“Már a múlt sem a régi” – tartja egy szellemes mondás. Így is lenne, ha annak tényeiről és összefüggéseiről az egykori Magyar Királyság néhány kiváló gazdasági, gazdaságföldrajzi, vízrajzi, geológiai, közlekedési- és pénzügyi szakembere (máig érvényesen) nem gondoskodott volna. A régi nyomdász dinasztiából származó Emich Gusztáv m. kir. kereskedelemügyi miniszter által 1920-ban – másodízben – kiadott magyar-angol “Magyarország gazdasági térképekben” című nagyalakú gyűjtemény alig ismert ma már, holott a korszak egyik tudományos és nyomdatechnikai csúcsteljesítménye. Bár a Párizs-környéki békéknek könyvtárnyi szakirodalmuk van, a hol tárgyilagos, hol érzelemvezérelt érvek közt viszonylag csekély szerepet játszik a legobjektívebb argumentum: a térkép.

A trianoni veszteség meghaladásához elsősorban annak széleskörű és tárgyilagos nemzetközi értékelésére volna szükség, hiszen a (méltányos) politika egyik forrása a történettudomány. Márpedig a huszadik századi Európa a kézenfekvő következtetések levonásában éppen nem jeleskedik. A Párizs- környéki békerendszer és a Németországot aránytalanul sújtó hadisarc nyílegyenesen vezet a bolsevizmus, a nácizmus és a fasizmus kialakulásáig, a második világháborúig, Kelet-Közép-Európa szovjet gyarmattá süllyedéséig, végül a trianoni utódállamok: Csehszlovákia és Jugoszlávia széteséséig, majd a délszláv polgárháborúig. Jóllehet a történeti-etnikai és gazdaságföldrajzi abroszokon már első ránézésre szembeötlő a hagymázas koncepciók tarthatatlansága, mi több: azok várható tragikus kimenetele.

A “Magyarország gazdasági térképekben” első kiadása 1919 év végén látott napvilágot. Mai szemmel nézve is elképesztő teljesítmény az első világháborús veszteség, a Károlyi-féle polgári radikális közjáték, majd a vörösterror sújtotta széteső Magyarországon. Már abban ötvenhét mappa szerepelt. Megjelenésére is időben került sor; több,mint hat hónappal a trianoni békeszerződés aláírása előtt. Nem tudni, Apponyiék használták- e a tárgyalások vagy azok előkészítése során. Feltehetően nem, mivel az oktrojált megegyezés szorgalmazói nem hagytak rá időt, de a tényekre egyébként sem voltak kíváncsiak. Magyarországnak a lehető legrosszabb sajtója volt –, a nyugati politikusoknak meg rossz lelkiismeretük. A franciák a sok évszázados Capeting/Valois/Bourbon és a Hohenstauf, majd a Habsburg-ház ellentéteit, illetve a francia királyság és a Német-Római Birodalom történelmi viszályát óhajtották mindörökre megszüntetni és a németek felé tájékozódó erős Magyarországot harmadára zsugorítani, szövetségesei pedig a fakuló gloire fényezését a következmények mérlegelése nélkül támogatták. E históriai “revans” idestova száz éve akadályozza a Kelet-Közép-európai stabilitást és a gazdasagi fejlődést.

A trianoni békeszerződés időpontja 1920 június negyedike, a nagyalakú kétnyelvű album második, bővített kiadása ugyanazon év júliusa –, vagyis alig egy hónappal követi a diktátumot. Nyilván időbe telt annak előkészítése és sajtó alá rendezése, ami azt jelenti, hogy tudós alkotói bár tisztában voltak a döntés elkerülhetetlenségével, örökérvényűségét azonban határozottan elutasították. Még annak tartósságában sem hittek. A kor legkiválóbb szakértői fogtak össze, hogy a Kárpát-medence viszonyait érzelemmentes, szikár tényekkel igazolják. A kormány messzemenő támogatását élvezték a kiközösített és elszegényített Magyarországon – amiért az utókor nem lehet eléggé hálás – s ami bőven megszívlelendő tanulság ma is. A kiadvány kommunikációs csúcsteljesítmény, melyhez hasonlók a sokféle érdekellentét nyomán repedező Európai Únióban éppolyan szükségesek és elsődleges nemzeti érdekeink lennének, mint amilyenek kilencvenegy évvel ezelőtt voltak.

Vizsgálva az ország szakiskoláinak adatait, kitűnik, hogy az agrár-ipari Kárpát-medence mezőgazdasági, szőlészeti-borászati, erdészeti és bányászati szakiskolái is arányos eloszlást mutatnak. Külön térképeken szerepelnek a kenyérgabona és a takarmány vetésterületei, a mézgyûjtő helyek, a lábasjószágok nevelőhelyei, az erdők, a selyemhernyótenyészetek, és más ágazatok. Az iparoktatás adatai és az intézményi megoszlás ugyanolyan sokatmondó. A történeti Magyar Királyság fennállása utolsó ötven évében, az első világháború végéig óriási összeget fektet a tanonciskolákba. A kiadás 1868-tól 1917-ig százhuszonnégy millió aranykorona, ebből nyolcvanötmillió állami forrás. Ötven különböző felső ipariskola, valamint háromszáz tanfolyam működik, évente huszonötezer hallgatóval. Az idevágó térkép szövegéből idézve: “A békeszerződés megállapította határ mellett a maguk nemében egyedülálló iskolák sora vész el…” A veszteség Erdélyben, Felső-Magyarországon és Fiumében (Rijeka) kereken huszonöt nagymúltú és magas szinvonalú tanintézmény, s jóval több tanonciskola, az egyetemekről nem is beszélve. Magyarországon az 1884. évi ipartörvény (XVII. tc.) iskolaszervezési kötelezettséget ír elő minden olyan községben, melyben legalább ötven inas van, ugyanakkor a mesterekre terheli az iskolalátogatás ellenőrzését. Az eredmény: az 1913-1914-es tanévben 746 iparos- és kereskedőtanoda van, összesen 136.000 tanulóval, köztük 9.000 kereskedőinassal – ami mai szemmel nézve is egészséges arány. Ezek évi összköltsége négymillió aranykorona.

Hosszan sorolhatnánk, hányféle szakmai szempontból ábrázolja félmúltunkat és veszteségeinket e térképgyűjtemény. Tények, tények, tények, melyek nélkülözhetetlenek (lennének) az objektív történelemoktatáshoz. Nemcsak a felvidéki magyar temetôk feldúlása és megsemmisítése, hanem mindenekelőtt az oktatás szétverése mutatja, minek köszönhető a térség süllyedése, beleértve az utódállamok gazdaságát. A bányák, az ipari létesítmények, a közlekedési vonalak, a mezőgazdasági feldolgozóüzemek, az egymást kiegészítő termőterületek, az állatenyésztés a hitelintézetek, sőt a kórházak, börtönök és egyéb közintézmények elcsatolása a Kárpát-medencei népek és népcsoportok közös vesztesége, mely a mai napig érezteti a maga pusztító hatását. Természetesen mindez igaz a kultúrára nézve is. Mondhatni: a Kárpát-medence és tágabb környéke egy alapvető történelmi sérelem foglya, melyből a Kelet-Közép-európai nemzeteket egyelőre az Európai Unió sem képes kiszabadítani. A megoldás a sokat emlegetett szembenézés a múlttal, melynek egyik alapvető eszköze ez az Emich-féle térképtár.

A “Magyarország gazdasági térképekben” óriási előnye az áttekinthetőség. A kor ragyogó nyomdatechnikai megoldása az egyes térképlapok elé kötött áttetsző pausz a trianoni határ ábrázolásával. Világosan mutatja, mitől fosztották meg az ezer even át szervesen fejlődő Magyar Királyságot. E sorok írójának meggyőződése: a ma már szinte fellelhetetlen térképtár nélkül nem lenne szabad magyar és Közép-európai történelmet oktatni.

W.-Nemessuri Zoltán (Trianoni Szemle 2011. ápriliis–június)